Magyar Asztalos Tanulmányi Verseny

2019. december 3.

A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája csapata nyerte idén a Magyar Asztalos Tanulmányi Versenyt.

Kálóczi Márk, Szekeres Dániel és Telegdi Ádám a szakmai zsűri értékelése, valamint a szponzori feladatok eredményei alapján győztek, megelőzve a második helyezett Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziumot képviselő, Katona Kristóf, Oláh Péter és Papp Dávid alkotta gárdát. A Kaesz által delegált másik csapat tagjai, Kajli Zsolt Attila, Kokas Gábor és Hasulyo Krisztián a harmadik helyet szerezték meg.

Az idei gyakorlati feladat egy kis szekrény elkészítése volt, melyet Csicsics Gergő tervezett. A gőzölt bükkfából, valamint fenyőfából álló bútor tolóajtóval, rejtett fiókkal és polcos-rakodós résszel is rendelkezik. A zen hangulatú bútor legyártása számos ponton megkívánja majd a vizsgázók felkészültségét: éleken lévő lécbetét, fasíneken közlekedő ajtó, félig takart fecskefarkú fogazás, egy darabból álló ívelt lábszerkezet stb.

Amíg a tanulók a tanműhelyben dolgoztak, kísérő tanáraik számára a verseny szponzorai tartottak előadásokat, valamint workshop beszélgetésen vettek részt a faipart és a faipari oktatást érintő témákkal.

Az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség, a Soproni Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar, valamint az X-Meditor Kft. összefogásában megvalósuló kétfordulós rendezvény minden évben kiváló lehetőség arra, hogy az asztalos/faipari szakképzésben részt vevő iskolák diákjai megmérettessék magukat, tudásukat, találkozzanak a beszállító cégekkel, a szakmát kiszolgáló szakemberekkel, egyetemi oktatókkal, olyan új anyagokkal és technológiákkal ismerkedjenek meg, amire az oktatás keretein belül kevésbé van lehetőségük.
 

Vállalatunk számára kiemelten fontos a faipari szakemberek jövő nemzedékeinek képzése, ennek megfelelően a JAF Holz Ungarn Kft. hagyományosan a verseny kiemelt támogatója.