Faépítészeti szolgáltatásaink

Segítség a tervezésben is

 

JAF Holz szolgáltatásaival gyorsan és könnyen valósíthatja meg CLT-ből készült épületét. Támogatást nyújtunk akár a tervezéstől kezdve egészen a kivitelezésig. Vegye igénybe kollégáink segítségét, küldje el nekünk az épület elkészült terveit!

A JAF Holznál dolgozó faépítészeti csapat faipari szakemberekből, tartószerkezeti szakmérnökökből áll, ennek köszönhetően komoly műszaki szaktudással támogatnak minden faépítészeti projektet.

Ez a csapat a megbízható kapocs a megrendelő és a gyár között. A JAF Holz szerepe az ajánlati fázisban kezdődik, de minden megrendelőt elkísér a projekt megvalósulásig, folyamatosan tanácsokkal ellátva.

Faépítészeti szolgáltatásaink

    A faépítészet és vállalatunk

    Nincs könnyű helyzetben, aki ma családi házat építtetne, a kivitelezés költségei és a munkaerőhiány alaposan megnehezítik a megvalósítást. A falpaneleket alkalmazó technológiának köszönhetően azonban hetekre csökkenhet a szállítás és a kivitelezés ideje.

    Magyarországon a JAF Holz rendelkezik a legtöbb tapasztalattal a faelemekből épült házak terén. Tömör fapaneljeik magas szilárdsági kategóriájú fenyődeszkákból készülnek, melyeket rétegenként – hossz, illetve keresztirányban – elforgatva ragasztanak össze, a nagy teherbírású panelekből falak, födémek és tetők építhetők, komplett épületváz állítható össze.

    A CLT a sokoldalúan felhasználható fa építőelem. A rétegragasztott falpanelek alacsony energiaszintű, passzív és aktív házak építésére is alkalmasak. Kitűnően alkalmazható több emeletes lakóházak építésére, a kommunális építkezésben, felújításkor, épületrész hozzáépítéskor, emelet ráépítéskor és természetesen családi házak építéséhez.

    Rétegragasztott falpanel

    (CLT - cross-laminated timber)

    Mi is az a rétegragasztott fapanel pontosan? A réteg ragasztott fapanel – RRP (CLT, BSP, BBS, X-LAM) egy több rétegből speciálisan felépített tömör fa szerkezeti elem teherhordó célokra. Nagy méretekben lehet gyártani, ezért kitűnően alkalmas térképző építő elemek, mint például fal, födém, tető kialakítására a DIN EN1995-1-1: 2010-12 szabvány szerinti 1-es és 2-es felhasználási osztályban.

    A rétegragasztott fapanel több réteg fűrészáruból, pontosabban legalább három, egymásra merőleges száliránnyal elhelyezett, egymáshoz ragasztott fenyő deszkarétegekből áll. Ennek a különleges ragasztási módnak köszönhetően a dagadás, zsugorodás, valamint a vetemedés mértéke elhanyagolható. A rétegek egymásra merőleges száliránya garantálja a termék hossz- és keresztirányú formatartósságát.

    A CLT a fa minden pozitív tulajdonságával rendelkezik, szárazon és gyorsan építhető, kiváló hő- és hangszigetelő, rögtön terhelhető, a szerkezetek panelosításával pedig minimálisra lehet csökkenteni az építkezéssel járó hulladékmennyiséget is.

    A CLT technológia lehetővé teszi a rugalmas tervezést, a költségek optimalizálását, a nagyfokú előregyárthatóságot és ezáltal a gyors és egyszerű építkezést és a munkaerő minimalizálását is, hisz egy lakóépület összeszereléséhez akár négy-öt ember – darukezelő, építésvezető és néhány ács – elegendő. A JAF Holz az ügyfélre szabott, kész méretre gyártott elemeket 4-6 hét alatt szállítja, majd egy-két hét alatt már szerkezetkészre szerelhető a tervezett épület.

    A hagyományos (tégla) építkezési módhoz képest vékonyabb CLT falszerkezeteknek köszönhetően plusz lakófelületet nyerhetünk, míg kisebb súlya miatt alapozási és szállítási költségeket is csökkenthetünk. A fejlett precíziós CAD/CAM technológiának köszönhetően a legkorszerűbb CNC gépekkel alakítják ki a milliméter pontos elemeket a nyílásokkal együtt, így a nyílászárók is korábban rendelhetőek. A BIM modellezés lehetővé teszi az építési folyamatok részletes megtervezését akár a daruzási tervvel együtt. 

    A CLT ELŐNYEI

    • Masszív építőelem és ökológiailag fenntartható építőanyagból, fából van;
    • Rövid építési időtartam: nagyfokú előregyártás, gyors és száraz építés a helyszínen, rögtön terhelhető;
    • Formastabil: többrétegű, ragasztott szerkezet, a vetemedés, duzzadás elhanyagolható;
    • Több irányban terhelhető a speciális felépítése miatt;
    • Alacsonyabb önsúly a vasbetonhoz képest, ezáltal többszintes épületeknél kedvezőbb alapozási költségek;
    • Magas tűzállóság és vegyi ellenállás;
    • Térnyerés: a szerkezet vékonyságának köszönhetően tágasabb tér nyerhető;
    • Lakhatóság: kellemes és kényelmes szobaklíma; a látszó felület hőmérséklete a szobai hőmérséklethez közeli;
    • Hőszigetelés: a kiváló szigetelő tulajdonságok megakadályozzák, hogy a helyiségek nyáron felmelegedjenek, télen pedig kihűljenek;
    • Földrengésbiztonság: amennyiben az épületet földrengés által veszélyeztetett területen építik, az egyes faelemeket csavarokkal és szögekkel erősítik meg. Ezek földrengés esetén úgy viselkednek, mint egy lengéscsillapító és lényegesen lecsökkentik a szeizmikus erőket;
    • Vizuális megjelenés: látszó felület jellemzően luc, de akár antik fenyő vagy tölgy felület is lehet.

    JAF Holz - Segítség a tervezésben is

    Tervezni, szerkeszteni és építeni a CLT szerkezetekkel viszonylag egyszerű dolog. Ez a sokoldalúan felhasználható szabványosított szerkezeti elem legkülönbözőbb építési alkalmazásokra nyújthat megoldást. Hazai viszonylatban még egy viszonylag új és ismeretlen technológia, de bátran építhet a JAF Holz több évtizedes osztrák faépítészeti ismereteire. A tapasztalt és kompetens mérnök kollégák és partnercégek egy széles spektrumú szolgáltatást és szervizt biztosítanak a termék iránt érdeklődőknek: a műszaki értékesítéstől és tanácsadástól a műszaki tervezésen, a statikai és épületfizikai számításokon át, a gyártmány és kiviteli tervek készítéséig, sőt a munkafolyamatok előkészítéséig és kivitelezéséig.

    A rendelkezésre álló online és kézzel fogható tervezői segédletek mellett kiemelkedő fontosságú a JAF Holz életében a személyes tanácsadás, hogy a partnerek a legkorszerűbb tanácsokat és átfogó ismereteket mindig első kézből kapják a gyakorlati részletmegoldásokhoz.

    Szolgáltatásaink:
    • műszaki tanácsadás és információ-szolgáltatás;
    • statikai-, szerkezeti-, tűzvédelmi részletmegoldások koncepcionálása;
    • műszaki tervek, CAD-CAM tervek,
    • statikai és épületfizikai számítások,
    • szállítási, daruzási, összeállítási tervek és költség számítások készítése;
    • jövőbeni terv: BIM folyamatok tervezése;

    Előreszabott mérnöki faszerkezetek, hagyományos fedélszékek, egyedi faszerkezetek

    A faépítészet fejlődése nem kizárólag a korszerű faanyagok (KVH, BSH, CLT, stb.) alkalmazását jelenti. Minden modern építőanyagra elmondható, hogy a megmunkálására és beépítésére alkalmazott technológiának is vele együtt kell fejlődnie.

    Faépítészetben is nagy jelentősége van a számítógéppel történő előkészítésnek, CAD/CAM/CNC technológiák alkalmazásának, akár BIM rendszerben történő tervezésnek. Ez éppúgy igaz a nagy mérnöki faszerkezetekre, vagy hagyományos faszerkezetekre egyaránt (pl. családi ház tetőszerkezete).

    Kompletten előre szabott könnyűszerkezetes ház Steico rendszerrel

    A JAF Akadémia szervezésében az idei évben számos szakmai előadással készülünk partnereinknek. Ennek megfelelően ezúttal egy kompletten előre szabott, Steico rendszerrel épülő bordavázas, könnyűszerkezetes ház bemutatójára, illetve a JAF Holz által nyújtott tervezési szolgáltatások bemutatása kapcsán tartottunk szakmai napot partnereinknek. 

    Az eseményről készült videóban egy vásárlónk mondja el saját tapasztalatait a szolgáltatásaink kapcsán, illetve annak konkrét, kézzel fogható előnyeit.

    Az előre gyártott faszerkezetek megvalósulásának négy állomása:

    1. Helyszíni felmérés, egyeztetés a megrendelővel, kivitelezővel, faszerkezetet érintő egyéb szakágakkal.
    2. Faszerkezeti gyártmánytervezés CAD/CAM szoftverek alkalmazásával.
    3. Megmunkálás (üzemi körülmények között a tervezőszoftverekkel kompatibilis CNC gépeken).
    4. Helyszíni kivitelezés (Előregyártott, sorszámozott elemek beépítése a CAD szoftverrel készített tervdokumentáció alapján).

    Szolgáltatásunk előnyei

    • Már a gyártmányterv fázisában összehangolt faszerkezet (egyéb szakági munkákkal is)
    • Milliméter pontos megmunkálás
    • A bonyolult fakötések kialakítása is megoldható
    • Látványos fakötések, szerkezeti megoldások
    • Speciális kötőelemek helyének kialakítás könnyedén, előre tervezetten megoldható
    • Nagyobb szerkezeti merevség a fa-fa kötések és kötőelemek együttes alkalmazásának köszönhetően
    • Magas szintű üzemi előregyártás jelentősen csökkenti a helyszíni építés időtartamát
    • Időjárásnak kevésbé kitett építési folyamatok
    • Optimalizált faanyagfelhasználás
    • Helyszíni hulladék mennyisége szinte nullára redukálható
    • Szakmai elismerés a kivitelezőnek (elégedettség az ügyfelek részéről a gyors és pontos munkavégzésért)

    Kapcsolattartóink:

    Nágl Tamás
    CLT és STEICO termékreferens

    Okl. faipari mérnök / Szerkezet tervező szakmérnök
    Mobil: +36 30 373 2374
    E-mail: tamas.nagl@jafholz.hu

    Szikszay István
    Tervezési és kivitelezési támogató

    Okl. faipari mérnök / Szerkezet tervező szakmérnök
    Mobil: +36 30 019 0741
    E-mail: istvan.szikszay@jafholz.hu

    kirendeltségeink

    Kérdése van? Üzenjen nekünk!

    Amennyiben bármilyen kérdés merül fel termékkínálatunkat, szolgáltatásainkat vagy bemutatótermeinket illetően, forduljon bizalommal értékesítő kollégáinkhoz!

    MÉG NEM REGISZTRÁLT PARTNERÜNK?

    Érdekli széleskörű termékválasztékunk? Örülünk, hogy hamarosan ügyfeleink körében üdvözölhetjük. Amennyiben szeretne vásárolni vállalatunktól, a regisztrációs folyamatot az alábbi kérdőív kitöltésével van lehetősége elindítani (regisztrációt csak érvényes adószám esetén áll módunkban befogadni). Ezt követően értékesítő kollégáink rövidesen felveszik Önnel a kapcsolatot.